18 ember, aki megosztott egy szeletet a boldogságából a nagyvilággal

A boldogság mindenki számára mást jelent. Egy biztos: a legjobb dolgok rendszerint tényleg ingyen vannak, és amikor a sokáig emlékezni fogunk, nem méregdrága tárgyak, hanem élmények, valóban megélt pillanatok. Közös főzés a lányoddal, megtalálni az igaz társadat, vagy a napok óta eltűnt cicádat – ezek azok a dolgok, amelyektől hevesebben ver a szívünk és boldogságot csempésznek a mindennapjainkba. A következő fotókon látható embereket nem ismerheted – mégis együtt tudsz örülni velük, hiszen az arcukra van írva, mennyire boldogok, és milyen sokat jelent számukra a megörökített csodapillanat!

A kutyám elvesztette a kölykeit, depressziós lett, nem mozdult az ágyából és nem volt hajlandó enni. Aztán egy nap…befogadta ezt a cicát.

Minden szabadidőmet a kislányommal töltöm. Ez volt az első halloween, amit nélküle kellett töltenem a munka miatt. A nagyszüleinél volt idén, akik beöltöztek jelmezbe és elküldték ezt a fotót, amíg én dolgoztam.

Fogtam a cicáimat és 3000 kilométert vezettem, hogy megszabaduljak a három éves, toxikus párkapcsolatomtól. Úgy érzem, végre megint kapok levegőt.

Elolvasom a cikket “18 ember, aki megosztott egy szeletet a boldogságából a nagyvilággal”

21 ember, aki soha többé nem mer előre tervezni

A világon nem létezik olyan ember, akinek minden napja úgy sikerül, ahogyan azt ő eltervezte. Sőt, ha csak egyetlen napot veszünk, biztosak vagyunk benne, hogy egy-két apróság biztosan máshogyan történik végül, mint ahogyan azt elképzeltük. Ember tervez, Isten végez, ahogyan a mondás is tartja. De azért van egy határ, hogy mit viselünk el és nos, alábbi válogatásunk szereplőinél sajnos az élet, a sors, vagy hívjuk aminek akarjuk, átlépte ezt a képzeletbeli határt. Olyan dolgok történtek szegényekkel, amelyek már-már traumának számítanak, és ezentúl inkább nem is mernek előre tervezni, mert tudják, hogy bármikor, bármi megtörténhet…

Kiderült, hogy a srác allergiás a hajfestékre.

Egyik ügyfelünk ezeket a hangszórókat hozta be ma hozzánk. Arra panaszkodott, hogy az egyik hangszóró hangosabb a másiknál. Felnyitottam azt, amire azt mondta, hogy a hangosabb…

Bent eldőlt egy esernyő pont a tolóajtó mellett, nem tudunk bejutni az irodába.

Elolvasom a cikket “21 ember, aki soha többé nem mer előre tervezni”

18 megható fotó, amely egyenesen a lelkedbe hatol

Gondoltad volna, hogy a tavalyi évben több mint egy trillió fénykép készült a világon?! Ennek persze csak töredéke az, amely valóban értékes és nem csak a tárhelyet foglalja. Hajlamosak vagyunk túlzásba vinni a kattintgatást, de néha tényleg sikerül elkapni A Pillanatot, amely lehet hogy csak számunkra fontos, azonban nekünk mindennél többet ér. Vannak olyan képek, amelyek a nagyközönség figyelmét is felkelti. Megmozgat bennük valamit, érzéseket vált ki belőlünk, egyszerűen nem tudunk szó nélkül elmenni mellettük. Ilyen felvételeket hoztunk most nektek, amelyek biztosan a ti lelketeket is megérintik!

A hölgy képe valakinek a medáljában van.

Kérlek etesd meg a madarakat Esther Kemper emlékére. 1930-2019.

Az alma tényleg nem esik messze attól a bizonyos fától… Én és a fiam, 32 év különbséggel.

Elolvasom a cikket “18 megható fotó, amely egyenesen a lelkedbe hatol”

18 ember olyan nosztalgikus fotókat osztott meg, amelyek megborzongatják a lelket

Jó néha leporolni a régi családi fotóalbumokat : Olyan emlékeket mutatnak meg, amelyeket talán már régen elfelejtettünk, emellett pedig ablakot nyitnak egy olyan korra és olyan időkre, amikor a világ még egészen másképp működött.  Ezek a fényképek sokkal értékesebbek mint a maiak: amikor csak pár tucatnyi fotót lőhettünk egy nyaralás alkalmával, jól meggondoltuk, mire is használjuk fel az értékes filmkockákat. Ezek a felvételek beszédesek, és a család számára felbecsülhetetlen értékűek. Egy külföldi oldal arra kérte a felhasználókat, küldjenek régi, elfeledett, talán már meg is sárgult családi fényképeket, amelyek bemutatják, milyen is volt az élet hosszú-hosszú évtizedekkel ezelőtt…

“A 60-as években egészn más biztonsági előírások léteztek…a képen édesanyám és nagymamám.”

“Apukám belekortyol a ‘nagyok’ italába, miközben ők belemerültek a kártyapartiba. New York, 1954. augusztusa”

“Anyukám mint egy BMX rámpa, 1980-ban”

Elolvasom a cikket “18 ember olyan nosztalgikus fotókat osztott meg, amelyek megborzongatják a lelket”

15 ironikus dolog, ami minden lánnyal megtörtént már

Fogadjunk,  hogy veled is megesett már, hogy aznap, amikor a leginkább szerettél volna ragyogni, egy nagyon is fontos napodon, na pont akkor nem jött semmi össze: a sminked elfolyt, a frissen mosott hajad elázott, a körmöd beakadt valamibe és letört, a magassarkúd tropára ment…miért van az, hogy otthon, egyedül az ember lánya szebben képes kinézni, mint akkor, amikor egy fontos találkára siet vagy ne adj’ Isten, összefut a kiszemeltjével?? A sors iróniája, hogy ezt műveli velünk, és erre felkészülni nem igazán lehet, bármennyire is szeretnénk. Ha pedig a biztonság kedvéért állandóan nálad van egy vészhelyzet-sminkcucc?! Biztos lehetsz abban, hogy az alapozód egy szép napon fel fog robbanni benne. :D

Randira mész? Meglepetééés!

“A barátnőm megkérdezte, miért vagyok késésben.  Ezt a képet küldtem neki válaszul.”

Ez fájdalmasabb, mint az exedet egy másik lánnyal látni.

Elolvasom a cikket “15 ironikus dolog, ami minden lánnyal megtörtént már”