18 dolog japánban, ami vadnak vagy zseniálisnak tűnhet, de unalmasnak semmiképp sem


Azt mindannyian tudjuk, hogy Japán a világ egyik legfejlettebb országba, ahol az oktatás színvonala is az élvonalban van világviszonylatban, emiatt a lakosság nagy része is nagyon jól iskolázott. Mindemellett kultúrájuk, érdeklődési körük, munkamoráljuk totálisan eltér még Európa legfejlettebb, leginkább haladó szellemiségű országaitól is. Ebben a misztikus szigetországban furcsábbnál furcsább ételeket kóstolhatunk meg, a cégek ügyfelekkel való példamutató kapcsolatát megtapasztalhatjuk, emellett pedig a közbiztonság és az egymás közötti bizalom is párját ritkító. Gyertek, tartsatok velünk egy kis japán túrára!

Tokióban ettem ezeket a kenyereket. Bambusz-szén felhasználásával készültek, és bár úgy tűnnek, mintha szénné égetett pirítós szeletek lennének, ezek valójában puha, friss kenyerek.

Osztálykirándulások során a gyerekek simán a vasútállomás várójában hagyhatják a táskáikat, senki nem fogja elvinni őket.

Vonatra várakozva az utasok a sárga jelzések közé állnak – az érkező jármű ajtajai pontosan ott fognak kinyílni. Nincs lökdösődés, mindenki türelmesen vár a megfelelő helyen.

Japánban nem ritkák a gyümölcs-, és zöldség automaták.

Az építkezéseken decibelmérők mutatják a munkálatok zajszintjét, hogy ne legyenek túl hangosak az építkezéssel járó feladatok.

Gyakran látni ilyen kerékpárokat az utcán, amelyek az egyik szülő és két gyermek szállítását teszik lehetővé. Elöl a kisebb gyermek, hátul a nagyobb tud utazni.

A nagyméretű, nehezen megfogható termékekhez szállítást könnyítő fogantyút adnak.

Ez a zöld sáv iskolai zónát jelöl, amelyen a gyerekek a suliba közlekedhetnek.

Valamiért nagyon sok taxisofőr fehér borítással látja el a vezetőüléseket.

A földi kiszolgáló személyzet valamennyi tagja integetéssel és meghajlással köszön el a felszálló utasoktól.

Ez a japán étterem egy speciális kosarat tesz minden asztal mellé, ahová a táskáikat és egyéb személyes tárgyukat helyezhetik a vendégek.

A hipermarketek bevásárlókocsijain megtalálható az áruház térképe, amelyen be van jelölve, hogy melyik oszlopban milyen terméket találhatunk.

A kisboltokban inget is vehetünk Japánban.

Japánban a metrón nem ritkán alszanak az emberek, a telefonjaikat pedig lerakják maguk mellé a földre, annyira biztonságos a metró.

Ez is csak Japánban lehetséges.

Szólj hozzá!